Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

Tűnődés alkonyatkor

Néztem a deres háztetőt,
aprócska madáretetőt,
sűrűsödő szürkületben,
életemen elmerengtem.

Szerettem, vágytam, csalódtam,
ősz lettem, és megfakultam,
mint a hulló falevelek,
mit a tél hava majd eltemet.

Lelkemben aprócska tüzek
rőzselángjai fénylenek, félek,
hogy némaságom zárt és örök,
mint egymást ölelő félkörök.

Félek, hogy nincs mit mondanom,
mert a szó is csak fájdalom,
elfeledve úgy leszek,
mint hulló falevelek.

Félek, hogy reszkető kezem,
már nem fogja meg senki meg.
Csak a magány vasabroncsa,
’mi lelkem a halálba szorítja.

2006