Tél kapujában.
Vagyok
tél kapujában,
áttetsző szürke
köd ruhában,
lelkem sebzett,
vérpiros rózsa,
lábam alatt
a lomb,
mintha
vér buzogna,
vörösen izzik.
Dér-fehéren,
csipkézett
szegéllyel,
készül szemfedőm.
Vérben fürödve
földbe fekszem,
magamra húzva, hogy
tavasszal a zöld,
majd kihajtson, új rügyet
fakasszon,
legyen szebb életem.
(tudom, hogy nem érted)
20081011
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Nincs új bejegyzés.