Retrográd
Nyugtalan a Nap,
semmi nem mozdul,
ahogy állt, úgy marad.
Öt bolygó megy hátrafelé
földünk fekete egén.
Minden dermedten áll,
a káosz csúcsán
Alvó lények az utcán.
Lelkem is vergődik
a semmi partján
mi volt, oda nem tudok
többé visszamenni,
nem lehet mindent elfeledni.
Dermedt gondolat
kavarog, keresve utat,
mely jobb jövőt mutat.
A ma, ezer karmával
a húsomba mar.
Hiába sötét az este,
sebet mégsem takar.
Csak Istenben bízom,
talán mégis maradunk.
Ha majd a bolygók előre
indulnak, tán lesz útja
újra, léleknek, szónak,
felhangzik akkor egy ének,
hálával, minden szívből,
a magyarok Istenének.
És, talán, majd eljön a béke!
Múlik a látomás réme,
nem folyik vér, s a haza
öleli minden gyermekét,
kik ma, szerteszét
élik napjaik. Európa
megrázza magát, dönti
a rákényszerített igát,
és velünk újjászületik
jövőnk záloga, a béke.
2016 tavasza