Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Körforgásban II

Búcsú
(Prózavers )

Az élet, és a halál, mindig egymás sarkába jár. Ha valahol elmegy egy lélek, helyette hamar, születik egy új élet. Mért fáj, ha itt hagy, akit szerettünk? Miért öröm, ha egy új, kis élet jeleneik meg közöttünk? A lét maga is körforgás, mint ahogy a tél után jön tavasz, és az évszak, ami újra önmagába visszatér, a színes ősz után, mindig jön, jeges tél. A nappal után mindig jön éjszaka, és ez a körforgás nem szűnik meg, soha.

Vidéki kisváros, ahol élem most életem, nem Budapest, de én szeretem, szeretem. A természetben kapott helyet, erdők ölelik, tavak kedvelik, és a föld, zöld bársonyt terít köré, mégis van egy kis sziget, amiben apró nyaraló házak, pihenő kertek kaptak helyet.

Munkáshétköznapok után benépesül ez az oázis. Mindenki ismer mindenkit kerítés nincs, minden birtok tudja kié, megőrzi titkait, senki nem fürkészi mit, és miért? Megérti mások gondjait.

Vidám hely, ez a kolónia. Az ember azt éli, ami a hobbija. Ki virágot álmodik, közé varjakat, mások krumplit termesztenek, van, aki bokrokat. Fa érlel almát, kései szilvákat, a bokor egrest, vagy fanyar ribizlit, és más magnóliát, tujákat választ.

Volt egy lány, okos, belevaló, élni vágyó teremtés, volt egy háza itt, kerttel, ami nem kevés. Volt neve is, Scharlotte, - vagy magyarul Sárika,- ami úgy hangzott, mint a nyár, napfény, vágy, tűzszikra.
Kertje szép, gaztalan, üde, szóval szép-tiszta.
Sárika hétvégén palántát ültetett, s a jó munka jutalmaként, az árnyas fa alatt, ebédet rendezett. Kerti asztal, kényelmes szék, terítéken szuper ebéd, mellé üdítőnek egy pohárka sörrel. Telefonon beszélt ebéd közben. Vizsgára készült, azt vitatta, mi lenne a jó végzés alapja.

Aztán bőven megitatta elrakott palántait, és elment. Kertjében csend lett. Kijárván, szinte naponta, feltűnt, nincs, aki locsolja, hervadni készült a pár tő kukorica. Két hét csorgott le az idő folyamán, nem jelentkezett az óta a leány.

Egyik napon, egy korai délután, jött a szomszéd, hallottuk -e már? Sárika nincs többé, elment, annyi sok után, kiknek útja itt véget ért, és nincs tovább.

A hír, mint hideg fuvallat, köd, leszállt. Lelkünk megnyomta, elárvult az a ház. Ahányszor a kertben rá téved tekintetünk, látjuk őt, ahogy beszélt nekünk, mondván, a kukorica sok vizet kíván, öntözni kell, ha termést hozna tán, legyen szép, teli a szem, ne holmi silány.


Sárika elment, hinni is nehéz, hogy a feldobott kő, nem ível tovább. Röpte megtört, és a mélybe szállt. Az idő kereke forog, meg nem áll. Peregnek a napok, eltelt egy hét is már.

Azóta gyakrabban esett az eső, és borús az ég, talán Scharlotte rajta tartja a szemét, vigyázza, öntözi kukoricáját. Gyakorolja tanult tudományát, hogyan védje, óvja az ember, amit megteremtett, hogy ne ölje meg azt, amit Isten vetett. Maradjon buja zöld, élő föld, Skandinávia, és legyen meg az embernek is, mindaz, ami kijár, anélkül, hogy e táj legyen terméketlen, kopár.

A halál angyala, körbe lebegett. A házból, hol lakom, elvitt egy beteget. Idős volt, öreg, mint érett gyümölcs a fán, egy reggel leesett. Nem mozdult párja mellett, ahogy keltegette sután. Távozása nem tűnt fel nagyon senkinek, már elköszöntek tőle, hisz oly régen nagybeteg. Égettünk nyugalmáért egy este aprócska mécsest, és elengedtük, menjen, hova a fény vezérel. Béke van, emléke szépül a szívben, és az ember továbblépésre készen.

Scharlotte-ért nem égett gyertya. Öt a képzelet élve álmodja vissza. Olyan, mint nem várt vihar, ha egészséges ágat tép le, fájlalja az ember, miért is tört el? Hiszen oka, joga, célja volt még élni, mégis a ténnyel egyszer szembe kéne nézni.. Sárika nincs, nem is jöhet vissza. Életének ennyi volt a jussa, útja a cél előtt megállt, nem halad tovább. El kell engednünk Scharlotte-Sárikát.


Adjon neki az Isten megnyugvást és békét! Lelje meg az utat, ami visszavezet végkép, oda, honnan elindult az útra, ami szép volt ugyan, csak egy kissé kurta.
Akinek fontos volt, és aki kedvelte, kívánjon lelkének békét, és őrizze emlékét. Sajnálom, hogy szűkös tudásom révén, beszélni nem tudtam vele. Neki szól búcsúszavam, a Jó Isten ölelje magához lelkét, testének adjon örök nyugalmat a föld, amit szeretett, és bevetett.