Háborúk és szerelmek 1.
Az asszony elment, de a fullánkja itt maradt. Végiggondoltam, hogy Aladár azt mondta, a másik faluba megy át reggel, de ebédre itthon lesz. Itthon is volt, csak éppen nem mondta, hogy át se ment a faluba. Miért?
Este megkérdeztem Lacit, mikor az uram kiment, hogy mit tud erről? A faluban semmit nem lehet eltitkolni, pláne ha az emberek szeme láttára történik
.- Igen hallottam, már egy hete tart, de én nem akartalak szomorítani vele . Nem is tudom, ha nekem ilyen asszonyom lenne… bolond ez az ember! Elkapom, és megmondom neki, hogy..- - Állj! Laci te ne mondj meg semmit! Ez az én dolgom! Már majdnem kiabáltam.
Közben hallottam Aladár lépteit, ahogy a kerti mellékhelységből ballagott befelé. Alig tudtam Lacit lecsitítani.
Aladár bejött, de a hangulat feszült maradt, és egy óvatlan pillanatban Laci mégis feltette a kérdést, hogy mit akart a nőtől a templomkertben?
- Semmit, csak beszélgettem vele, de ehhez neked semmi közöd!
- Igazad van, sajnos semmi! De ez nem rajtam múlik! Mondta lehangolva.
Aztán arra gondoltam, hogy igazságtalan vagyok, hiszen miattam van itt, ki tudja miket hall a faluban .
Laci szedelőzködött hazament. Mi pedig lefeküdtünk. Azon az estén nem bújtam az öl-melegébe. Azon az estén hozzáérni se akartam. Félrehúzódtam az ágy szélére, amennyire csak lehetett.
- Hagyd, mondtam neki - és áthúztam a varrógép elől a hokedlit az asztal mellé, - ne is beszéljünk róla. Laci felállt, hozzám jött, átölelte a vállam, és hagytam. Az ölelés egyre szorosabb lett, és a leheletét éreztem a nyakamon. Borzongató vágy futott végig a gerincemen, felálltam, és szembe fordultam vele. A kezem nyaka köré fontam, és lehunytam a szemem. Hagytam, hogy csókoljon. Beleájultam a csókjaiba, olyan vad volt, mint a tavaszi vihar, és olyan gyengéd mégis, mint a szellő érintése, és forró mint a Vezúv..
Úgy tapadtunk egymáshoz, mint a mágnes. Omlottak a gátak, már majdnem övé lettem, amikor Lurkóm sírása döbbentett a valóságba vissza. Megijedtem. Úristen! Ezt nem szabad! Ez a fiú túl szerelmes ahhoz, hogy mindez következmények nélkül maradjon. Ez már nem játék, nem kacérkodás! Gyermekeim vannak, akikért felelősséggel tartozom.
Gyengéden kibontakoztam az ölelő karokból, és szaladtam Lurkóhoz, aki elesett az udvaron, lehorzsolta a térdét, vérzett is egy kicsit, és keservesen sírdogált. Gyorsan lemostam a sajgó térdecskét, beszórtam sebhintőporral, megpusziltam és megtöröltem a maszatos könnyes arcocskát, és engedtem tovább játszani.
Bementem a várakozó Lacihoz, akinek égtek a nagy barna szemei, lángot vetett az arca. Tudtam, ezt nem lehet folytatni tovább. Odamentem kicsi Öcsimhez, ölbe kaptam a rácsos ágyából, és így „felfegyverkezve” ültem le beszélgetni az asztal mellé Lacival.
Más témára tereltem a szót, mutattam milyen szép ruhát varrok egy helybéli kislánykának, és felhívtam Laci figyelmét arra,ez neki való lenne, jó parti, de jobbnak láttam abbahagyni, mert ököllel akkorát vágott az asztalra, hogy táncoltak a poharak.
Láttam a téma nem jó. Elhallgattam. Szerencsére Aladár lépteit hallottam a kerti úton, és hallottam, ahogy Lurkóval beszélget a napról, mit csinált ma?
Belépett, üdvözölte a fiút, kezét nyújtotta neki.
- Szevasz! Remélem elfelejtetted a tegnapi perpatvart? Mert semmi alapja az engem hírbehozó pletykáknak! Nyílt színem beszélgettem, ha szándékom van, elbújok, de itt a téma volt a fontos, nem a nő! A Nő itt van!
Hozzáhajolt, átkarolt és megcsókolt. Én csak néztem rá, vegyes érzelmekkel, és nagyon szerettem volna, ha amit mond az igaz! Valahol tudtam, hogy az. Talán önigazolásként hittem az ellenkezőjét. És ettől a felismeréstól nem lett könnyebb a lelkem.
Aladár is készülődött már, amikor betoppant Laci egy kaláccsal, mondta, hogy azt vinni kell mindenkinek a mulatságra. Tortát, pogácsát, ki azt, ki azt. Tudta, hogy itt nem lehet sütni, így az édesanyját kérte meg, hogy süssön helyettem valamit. Majd az asztal közepére kell tenni, és az mindenkié, ahogy a többi is, amit hoznak.
- Ezt nem kellett volna! Most hogy így láttalak, még jobban fáj, hogy elveszítelek!
- De hát mi van abban, hogy megmutattam neked az új ruhám? Legalább majd felismersz a sok szép lány között!
A fiú azonban nem szólt egy szót sem, csak ült. Hiába mondtam neki, hogy mennie kéne, puccbavágni magát, mert elkésünk.Tanácstalanul néztem Aladárra, ő meg rám.Leültem mellé a székre, és beszéltem hozzá.
- Ne csináld ezt! Te aki Pesten tanultál két évig, tudod jól, hogy ott sok ilyen nő van, mint én, nem vagyok se szebb, se jobb náluk, ha akarsz találsz százat ilyet. De Laci visszavágott.
- Pont azért, mert két évig ott voltam, tudom, hogy nekem több ilyen nő nincs!
Aztán az idő csak hazavitte, és elment öltözködni.
- Nem maradunk sokáig cicám, mondta Aladár, mikor végre elment. De most már mennünk kell, mert Bandi is vár bennünket.
A kalács égette a kezem, ahogy vittem becsomagolva. Ez, és a többi mind, amit jő egy éve idehordott, és amit kénytelenek voltunk elfogadni, mert élnünk kellett, igen, ez tette, Laci kötődését, hiszen joga lett hozzá, hogy ki mondja, ami a szívét nyomja.
- Szóval, akkor táncolnom sem szabad cicával? kérdezte bosszúsan. Aztán sarkon fordult, és visszament az asztalhoz. Ivott ezután egész este.
Végül velünk szembe helyezkedett el az asztalnál, odarendelte a zenekar vezetőjét, és súgott neki valamit.Már akkor tudtam, hogy énekelni fog, és azt is, hogy mit!
„Azért erdő, hogy zöldelljen
azért vihar, hogy tördeljen
azért a szív, hogy szeressen
bánatában megrepedjen.. . „
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Aranyos, édeskés dolgok régiek, mesék, ha a mára gondolok, mosolyognom kell. Ma már nincsenek ilyen kedves románcok. Hogy ez jó ? Vagy átok? Ki tudja. Ma erre nincs idő. Élni sincs idő, és az érzelmek is mások, nem ilyen gyermekdedek, De tetszik az írás, szórakoztat, szinte hihetetlen. :)
Üdv Dorina
tengerentúl
(Dorina, 2013.06.05 15:59)